1. Discover Lexus
  2. Lexus NCAP Rating

A LEXUS UX CROSSOVER MAXIMÁLIS, 5 CSILLAGOS ÉRTÉKE

Az új Lexus UX crossover maximális, 5 csillagos besorolást kapott a járművek biztonságát vizsgáló 2019-es Euro NCAP teszten.

Az UX nemcsak merész dizájnjával és összetéveszthetetlen stílusával emelkedik ki a mezőnyből, hanem azzal is, hogy ez az egyik legbiztonságosabb autó a vezető és az utasok számára (96 százalékos eredmény a felnőtt utasok, 85 százalékos eredmény a gyermek utasok védelme terén). Az UX az egyik legmagasabb pontszámot érte el az új, jóval szigorúbb 2019-es értékelés alapján, és a kategória legjobbjának bizonyult a gyalogos- és kerékpáros-gázolásokat vizsgáló Automatikus Vészfékezés teszten (82 százalékos eredmény a sérülékeny közlekedők védelme terén).

Az autó felszereltségének része a márka fejlett aktív védelmi rendszereit összefogó Lexus Safety System + csomag, emellett pedig az UX passzív biztonsága is kimagasló, ami többek közt az ultra-szilárd GA-C padlólemeznek és az alapáron kínált 8 légzsáknak köszönhető.

A második generációs Lexus Safety System + néhány új rendszert is tartalmaz, így még hatékonyabban segít a balesetek megelőzésében vagy következményeik mérséklésében. Ilyen újdonság, hogy az ütközést megelőző biztonsági rendszer (PCS) immár képes a kerékpárosok nappali észlelésére, a gyalogosokat pedig éjjel és nappal is felfedezi. A dinamikus radarvezérlésű sebességtartó automatika és a sávtartó asszisztens a SAE szabvány 2. szintjének megfelelő önvezető képességgel ruházza fel az autót, így a vezetőnek ritkábban kell beavatkoznia az autó haladásába, ám közben mindvégig kezében tartja a jármű irányítását.

A Lexus Safety System + már az európai Lexus-modellek 99 százalékához elérhető, összhangban a Lexus azon törekvésével, hogy a fejlett biztonsági technológiák ne csupán a gazdagon felszerelt csúcsmodellek privilégiumai legyenek, hanem a Lexus teljes termékkínálatában elérhetővé váljanak.

A legmodernebb rendszerek:

  • Ütközést megelőző biztonsági rendszer, nappali kerékpáros-, és éjszakai gyalogosészleléssel
  • Dinamikus radarvezérlésű sebességtartó automatika
  • Jelzőtábla-felismerés
  • Sávkövető asszisztens
  • Automatikus távfény-vezérlés

 

ÜTKÖZÉST MEGELŐZŐ BIZTONSÁGI RENDSZER

Az ütközést megelőző biztonsági rendszer immár éjszaka is képes érzékelni a gyalogosokat, és nappali világításnál a kerékpárosokat is felismeri. Ehhez javítani kellett a kamera érzékenységén és dinamikus működési tartományán, hogy a rendszer akkor is 'lássa' a sötétben az autó előtt feltűnő gyalogosokat, ha egy szembejövő jármű fényszórója zavarja meg a képet. Emellett szélesebbre vették a milliméteres hullámhosszú radar látószögét, így a berendezés nappal a kerékpárosokat is képes azonosítani. Ha a rendszer úgy ítéli meg, hogy nagy valószínűséggel ütközésre kerül sor, automatikusan aktiválja a fékeket, hogy megelőzze a balesetet, vagy mérsékelje annak súlyosságát.

DINAMIKUS RADARVEZÉRLÉSŰ SEBESSÉGTARTÓ AUTOMATIKA

A rendszer egy milliméteres hullámhosszú radar és egy kamera segítségével érzékeli a Lexus előtt haladó járművet, és megfelelő követési távolságot tart. Ha az elöl haladó jármű megáll, a rendszer az UX-et is állóra fékezi. Ha a jármű elindul, az UX továbbra is a nyomában halad, ha a vezető erre ad utasítást. Ez a megoldás különösen hasznos a gyakori megállásokkal/elindulásokkal tarkított forgalomban, mert csökkenti a vezető kifáradását.

JELZŐTÁBLA-FELISMERÉS

Az új UX jelzőtábla-felismerése (RSA) azonosítja a forgalmi táblákat, és megjeleníti azokat a multi-információs kijelzőn. A dinamikus radarvezérlésű sebességtartó automatikával összekapcsolt rendszer képes a közlekedési táblákon jelzett sebességkorlátozáshoz igazítani a jármű sebességét - és ehhez elég egyetlen gombnyomás. Az RSA minden fontos jelzőtáblát felismer, beleértve a világító vagy villogó jelzéseket is.

SÁVKÖVETŐ ASSZISZTENS

A sávkövető asszisztens segít a vezetőnek, hogy a forgalmi sáv közepén tartsa autóját. A berendezés a kanyarokban is tartja a sáv nyomvonalát, méghozzá szűkebb íveken is, mint a korábbi rendszer. Ha a program azt érzékeli, hogy az autó az irányjelző használata nélkül kitérni készül a sávból, kisodródás-megelőző üzemmódba kapcsol, visszakormányozva a járművet a forgalmi sáv közepére.

AUTOMATIKUS TÁVFÉNY-VEZÉRLÉS

A Lexus Safety System + csomag alapfelszereltségként tartalmazza az automatikus távfény-vezérlést, ami automatikusan kikapcsolja a távolsági fényt, ha szembejön egy másik jármű, majd ha elhaladt, visszavált a távfényre. Opcióként egy még kifinomultabb rendszer is szerepel az UX kínálatában: az adaptív távfény-vezérlés, amelynek három fénycsóvás LED fényszórója tökéletes látási viszonyokat biztosít éjszaka, megakadályozva, hogy az UX fényszórója elvakítsa a szembejövőket. A lámpatest tizenegy, egyenként vezérelhető LED fényforrásának automatikus fel/lekapcsolásával precízen behatárolható a megvilágított terület a szembejövő járművek előtti útszakaszon.