2019 lexus design awards hero

LISA MARKS "ALGORITMUSOS CSIPKÉJE" NYERTE A 2019-ES LEXUS DESIGN AWARD FŐDÍJÁT

A Lexus International bejelentette, hogy ki nyerte meg a 2019-es Lexus Design Award Nagydíját. A nagyhírű verseny győztese Lisa Marks lett “Algoritmusos csipke” című munkájával, amit 65 ország 1548 pályaműve közül választott ki a zsűri.
A prototípus hűen tükrözi a Lexus szándékát, hogy a dizájn eszközeivel is hozzájáruljon egy jobb világ megteremtéséhez, egyértelműen az embert helyezve a fejlődés és az innováció középpontjába.
A zsűrizésben most először részt vevő nemzetközi hírű dizájner és technológus, John Maeda elmondta: “Amikor az algoritmusokról beszélünk, többnyire a számítógépekre és high-tech iparágakra gondolunk. Pedig a textilipar volt az, ahol a 19. században elsőként alkalmazták az algoritmusokat, hogy a szövés ismétlődő mintázatával új meg új, tetszetős textileket készíthessenek.
Lisa Marks 'Algoritmusos csipke' projektje azonban nemcsak e szép örökséget idézi fel, hanem még korábbra, egészen a 16. századba, a rendkívül bonyolult csipkeminták korába nyúl vissza. Marks sikeresen ötvözte ezt a régi módszert a fejlett háromdimenziós modellezéssel, hogy egyedi melltartókat készíthessen a maszektómián átesett nők számára, akik legyőzték az emlőrákot. Az eredmény pedig a funkció és a szépség különleges ötvözete, ami szebbé varázsolja e nők testét, miközben teljes, testre szabott kényelmet kínál nekik.”
Lisa Marks így nyilatkozott, amikor átvette a Nagydíjat: “A Lexusnak nem lenne muszáj ezt csinálnia, hiszen egy ilyen verseny nélkül is sikeres márka lenne. Ez is mutatja elkötelezettségét a dizájn, és egy jobb világ megteremtése iránt.” A Nagydíj-nyertes dizájner és a Lexus Design Award öt másik döntősének prototípusait a Lexus a “Fényvezetés” című kiállításán mutatta be, amit április 9-13. között rendeztek meg a Milánói Dizájn Héten, a Tortuna körzet Superstudio Più épületében.