A Lexus LFA neve egyet jelentett a V10-es motor igéző hangjával. Az utód viszont hátrahagyja ezt: nem V10-es lesz, nem hibrid lesz, hanem tisztán elektromos – a Toyota legfejlettebb szilárdtest-akkumulátoros technológiáját kapja meg. Nem egyszerű utódlásról van tehát szó, hanem paradigmaváltásról.
A Lexus boszorkánykonyhájában régóta készül valami nagy dobás, és ma már egyre világosabb, hogy az új LFA nemcsak elektromos szupersportautó lesz, hanem a japán gyártó villanyautós szakértelmének esszenciája. Elsősorban technológiai erődemonstráció, másrészt pedig sokak által vágyott termék.
A koncepcióról sok találgatást hallottunk már, ám már tudjuk, hogy az új LFA elektromos hajtást kap, méghozzá a fejlesztés alatt álló szilárdtestcellákkal. Ezek jelentik a következő nagy ugrást az elektromobilitásban.
A Toyota nem egyedül próbálja megugrani ezt a szintet, igazi japán nemzeti összefogás rajzolódik ki a háttérben. Az egyik kulcspartner az Idemitsu Kosan olajipari vállalat, amely kulcsszereplő a szilárd elektrolitok – konkrétan lítium-szulfid alapú anyagok – fejlesztésében és gyártásában. Fontos szereplő a Sumitomo Metal Mining is, amely a katódanyagok terén hozza a szükséges szakértelmet, vagyis azt, ami az akkumulátor teljesítményének és élettartamának egyik kritikus tényezője. A Prime Planet Energy & Solutions – a Toyota és a Panasonic közös vállalata – az átmeneti, továbbfejlesztett lítium-ion-technológiák ipari gyártását viszi. Ez a háttér jól mutatja, hogy nem egyetlen áttörésről van szó, hanem komplett ökoszisztémáról, aminek a csúcsterméke az új LFA lesz.