2017 lda finalists thumb

KIHIRDETTÉK A 2017-ES LEXUS DESIGN AWARD DÖNTŐSEINEK NÉVSORÁT

A Lexus International bemutatta a 2017-es Lexus Design Award formatervezési pályázat 12 döntősét. 2013-ban rendezték meg először ezt a megmérettetést, amelynek célja, hogy olyan ötletek szülessenek, amelyek jobbá tehetik a holnapot, és hogy a Lexus teret biztosítson a világ feltörekvő, tehetséges tervezőinek és alkotóinak. A Lexus Desing Award témája 2017-ben a 'Yet', azaz 'Ugyanakkor' volt, s a felhívásra 63 országból 1152 pályamű érkezett.
A Lexus innovációi mögött is megtapasztalható 'Yet' filozófia különösen helytálló volt a formatervezési verseny témájaként. A 'Yet', vagyis az 'Ugyanakkor' hatására összepárosíthatjuk az első pillantásra egymással inkompatibilisnek tűnő célkitűzéseket: így jön létre például egy olyan karosszéria, ami tágas, ugyanakkor áramvonalas is. Az egymás ellentétének tűnő dolgok összehangolásával a 'Yet' új dimenziókat nyit a dizájn és a technológia terén, lenyűgöző, új élményekkel gazdagítva világunkat.
2016 novemberében egy világhírű dizájnerekből és kreatív mentorokból álló zsűri bírálta el a pályázatokat, majd szigorú értékelés és mélyreható eszmecsere után kiválasztották a 12 legjobbat.
A 12 döntősből a következő négy pályázót érte az a megtiszteltetés, hogy nemzetközi hírű mentorok segítségével elkészíthetik ötletük prototípusát:
A négy legjobb pályamű alkotójának mentorálására a Lexus Design Award négy ismert mentort kért fel: a Neri & Hu építész-dizájner párost, Max Lamb formatervezőt, Elena Manferdini tervező-építészt és a Snarkitecture művész-építész duót. A világhírű szakemberek a már a tavalyi versenyen is vállalták a mentorok szerepét.
A négy elkészült prototípust és a másik nyolc döntős projektjének prezentációját a Milánói Dizájn Héten megrendezett Lexus kiállításon láthatja majd a közönség. Az eseményre április 3. (sajtónap és díjátadó) és április 9. között kerül sor. Április 3-án a döntőbe jutott alkotók a zsűri és a nemzetközi sajtó előtt mutatják be pályaműveiket. A 2017-es Lexus Design Award csúcspontjaként a zsűri értékeli a négy prototípust, és a legjobbnak odaítéli a verseny Nagydíját.
További információ és fotók:
Lexus Design Award honlap: https://www.lexus-int.com/lexus-design-award
Instagram: @lexusdesignaward
Hivatalos hashtagek: #LexusDesignAward; #MilanDesignWeek;